Elöjáróban annyit, hogy 22 éven keresztül napi 2 csomag cigarettát szívtam el, de sikerült
leszoknom.
AZT TALÁLTAM KI, HOGY KB. 300%-OS EGÉSZSÉÜGYI ADÓVAL sújtanám a CIGARETTÁKAT.
(ADÓNEVET MAJD KITALÁL a P.ÜGY MINISZTÉRIUM, EBBEN ÚGYIS NAGY GYAKORLATA
VAN)
MINDEN DOHÁNYGYÁR a LEGOLCSÓBB CIGARETTÁJÁT (PAKLI, STB), AMI a
SZEGÉNYEBBEK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ JELENLEGI ÁRÁN TARHATNA, DE a TÖBBIT 300%-
AL EMELNÉ.
AZ EBBŐL BEFOLYÓ ÖSSZEGET, AMI SZÁMITÁSAIM SZERINT NEM IS KEVÉS KIZÁRÓLAG AZ
EGÉSZSÉGÜGY KONKRÉT KRITIKUS PONTJAIBA INJEKCIÓZNÁM.
EZEK a PROJECTEK KERÜLNÉNEK a CIGARETTÁS DOBOZRA a FEKETE KERETES
ELRETTENTŐ SZÖVEG HELYÉRE.
A DOHÁNYGYÁRAKNAK ISMÉT LEHETNE ATL ÉS BTL KOMMUNIKÁCIÓKAT,
REKLÁMTEVÉKENYÉSÉGET FOLYTATNI, DE CSAK a MEGEMELT TERMÉKEK HIRDETHETŐK,
a PAKLIFÉLÉK TOVÁBBRA IS TILTVA LENNÉNEK.
A KOMMUNIKÁCIÓ BÜDZSÉ ÖSSZEGÉT SZINTÉN X % OS ÖSSZEGGEL SULYTANÁM, AMI AZ
EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK FIZETÉSÉRE LENNE FORDITVA.
EZZEL a GONDOLATTAL NEM a TILTÁS ESZKÖZÉT ALKALMAZNÁM MINT a DIKTATURÁK,
HANEM AZ, AKINEK LEHETŐSÉGE VAN RÁ, AZ DOHÁNYOZZON, DE MÁR MOST FIZESSE
MEG AZT a KÓRHÁZAT ÉS ELLÁTÁST, AMI PL. SZÁMÁRA IS SZÜKSÉGESSÉ VÁLIK a
KÉSŐBBIEKBEN. NÉZETEM SZERINT HA VALAMIT TILTUNK, AKKOR ELLENÉRZÉST
VÁLTUNK KI. HA MEGOLDUNK AKÁRHOGY IS, SZIMPÁTIÁT. ÉN EZT TARTOM BALOLDALI ÉS
DEMOKRATIKUS MÓDINAK.
NEM TARTOM KIZÁRTNAK, HOGY EUROPA KÖVETNÉ a MAGYAR PÉLDÁT.
UGY VÉLEM a DOHÁNYGYÁRAK ÉS a DOHÁNYLOBBY SEM FOG ELLENKEZNI a
REKLÁMOZÁSI LEHETŐSÉGÉT VISSZAÁLLITÁSA MIATT
!
2009.04.17. 13:25 senderesevece
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.